Nemrég volt "szerencsém" belenézni egy internetes tv műsorába, ahol egy arc arról beszélt amit már máshonnan is hallottam, hogy a világegyetemet isten teremtette, és minden tudományos feltételezést, kutatást ők cáfolni tudnak. fél órán keresztül halgattam, hátha sikerül valami érdekes cáfolattal előállnia, ő meg hozta fel sorban a tényeket és "megcáfolta" azokat, olyan dolgokkal amiket még én is képes lettem volna megmagyaráznim hogy miért van az úgy, és közben a kamera mutatta a közönséget akik tátott szájjal bámulták ezt a "prófétát", lesték minden szavát. Gondolom a két órás előadás végére már mindenki agymosottként távozott onnan. Szerintem ez felháborító, hogy vannak a világban emberek akik foggal körömmel próbálják visszatartani a tudomány fejlődését, cáfolják azokat a dolgokat amiket egy kis gondolkozással maguk is beláthatnának hogy az úgy van. Nem tudom felfogni hogy egy embernek ez miért jó... Hogy mindent az Istennel próbálnak magyarázni, és olyan szűklátókörűek hogy felfoghatatlan számomra és ez a 21.században történik, nem a sötét középkorban (amit ugye megintcsak a vallás miatt nevezünk így) vagy még korábban... valaki árulja el nekem hogy miért akarja a vallás minden áron tönkretenni a tudományosan megalapozott, biztosabb tudással szolgáló világlátást... azért hogy utána visszamenjünk pár száz évvel és fizessük az egyháznak a tizedet, meg minden féle dolgot, hogy hatalmat adjunk nekik... és ezt egy ilyen szentséges, Istenes dologba bújtatják.. alávaló ez az egész, mindenki szemében a vallás a jóságot szimbolizálja, vagy valami hasonlót... ugye Jézus is meghalt értünk, meg egyéb ilyesmi... és közben ugyanarra a hatalomra vágyik mint a kormányok, csak ezt leplezi egy ilyen jó álcába... (Nah jó, hirt elen felindulásból elkövetett blogbejegyzés)
Az egészről Donnie Darko c. film jut eszembe. aki kitalálja miért, annak pirospont...
és ez ugye egy jó üzlet is:http://www.zugoszel.hu/index.php?page=shop.cart&func=cartAdd&product_id=294&option=com_virtuemart&Itemid=26
De azért itt az Emil címe ennek a nyáj alás szolgájának: tlukacs@enternet.hu
Megtaláltam az előadást(Teremtéstudomány Lukács Tibor: http://bekesibaptista.shp.hu/hpc/hpc_member_3g.php?azonosito=bekesibaptista&oldalkod=1166433510
Ajánlom mindenkinek aki meg akarja dobálni ezt a bu**t paradicsommal...
Utolsó kommentek